A holland akvadukt, mely fittyet hány a fizika minden törvényére!

Habár napjainkban az emberiség hajlamos arra, hogy sok mindent tönkre tegyen maga körül az infrastrukturális fejlesztés nevében, azt el kell ismernünk, hogy ugyanakkor nagyon találékonyak és precízek vagyunk, ami a lenyűgöző mérnöki teljesítményeket illeti.



A holland akvadukt, mely fittyet hány a fizika minden törvényére!

Az egyik ilyen építmény nem más, mint a Hollandia keleti részén található Veluwemeer vízi átjáró. Ez egy csodálatos építészeti szerkezet, amely két mesterséges tavat köt össze. Tulajdonképpen egy hajózható hídról beszélünk, mely az ország keleti részén található. A 25 méter hosszú, 19 méter széles és 3 méter mély építményen a kisebb hajók, mint egy felüljárón tudnak átkelni az autópálya felett.


Naponta körülbelül 28 000 jármű halad át ezen az igen érdekes szerkezeten, amely átjárást biztosít a szárazföld és az egyik legnagyobb ember alkotta mesterséges sziget, Flevoland között.


A vízi viadukt az N302-es úton, Harderwijk közelében található, és azért választották ezt a megoldás a hagyományos felnyitható hidakkal szemben, mert így a forgalom mindkét járműfajta számára sokkal folyamatosabban biztosítható.


Az átkelés egyedisége abban rejlik, hogy nem mozgó járművek haladnak át a viadukton, hanem csónakok és kishajók, míg a járművek számára az utat az aluljáróban alakították ki. Naponta több, mint 28.000 jármű veszi igénybe ezt a mérnöki csodát, ugyanakkor a gyalogosforgalom számára kialakított járdáról is megcsodálható a táj és az építmény szépsége.

  • 0
  • 74

Megjegyzés hozzáadása

reload, if the code cannot be seen