A 7 éves kisfiú közel 2 kilométert úszott azért, hogy megmentse apját és testvérét!

“Itt vagyunk, és Isten kegyelméből élünk. Ez a kis ember megmentette az életünket, kiúszott a partra, segítséget hívott, és így szerencsére mindannyian életben maradtunk” – mesélte a meghatódott apa.



A 7 éves kisfiú közel 2 kilométert úszott azért, hogy megmentse apját és testvérét!


A kis hős közel két kilométert úszott azért, hogy megmentse apját és húgát a hajóbaleset után, amely a floridai Jacksonville-i St. Johns folyónál történt. Chase Poust és a 4 éves húga Abigail, édesapjuk társaságában egy erős áramlatba került.


“Az áramlat olyan erős volt, hogy Abigail, aki addig a csónak hátuljában állt és erősen kapaszkodott, már nem tudta tartani tovább magát. Nagyon féltem” – emlékezett vissza a 7 éves fiú.


Apjuk, Steven Proust rögtön a vízbe ugrott, majd mivel tudta, Chase jó úszó, arra kérte, hogy menjen ki a partra, és hívjon segítséget, míg ő Abigailt próbálta kimenteni az áramlatból.


“Mondtam, hogy mindkettőjüket nagyon szeretem, mert nem voltam biztos benne, mi fog történni. Próbáltam kitartani, közben pedig a szívem szakadt meg, amikor láttam, hogy egyre távolabb úszik” – mondta az apa.



A kis Chase közel egy órát úszott a partig, majd a legközelebbi lakásba bekopogtatott, hogy hívjanak segítséget. A floridai Fish and Wildlife a Jacksonville-i Tűzoltó és Mentő Osztály, valamint a Jacksonville-i Sheriff Iroda segítségével egy órás keresés után találták meg Stevent és Abigailt.


Az apa megköszönte mindenkinek a segítséget, és nagyon büszke volt a 7 éves fiára.


“Itt vagyunk, és Isten kegyelméből élünk. Ez a kis ember megmentette az életünket, kiúszott a partra, segítséget hívott, és így szerencsére mindannyian életben maradtunk” – mondta. A 7 éves gyerek, mikor megkérdezték, hogy lett ilyen jó úszó, azt válaszolta “én sem tudtam róla eddig.”



  • 0
  • 15

Megjegyzés hozzáadása

reload, if the code cannot be seen